JAN 2018


 Kipróbálom azt a blogolási módszert, amit az előző év végén találtam ki magamnak.
 Ez nagyjából úgy néz ki, hogy minden hónap elején kitűzök magamnak apróbb célokat, hónap végén pedig megnézem mennyi sikerült; ezekről írok majd, meg persze az eredmények mellett megemlítem majd a jelentősebb történéseket is. 



JANUÁRI CÉLOK & (FONTOSABB) TENNIVALÓK:

⬜ Beadandókat írni
⬜ Partner ajándékát megcsinálni
⬜ Írni
⬜ Ukulelézni
⬜ Átmenni a vizsgákon
⬜ 3 könyv
⬜ 3 film
⬜ Barátok ajándékait megcsinálni
⬜ Időpontot foglalni dokihoz
⬜ Korcsolyázni
⬜ Rajzolni
⬜ Telefont lepucolni
⬜ Ázsiai kaját enni





☑ Beadandókat írni

 Három beadandót kellett megírnom Szemiotikából és Kulturális Antropológiából, 20-a volt a határidőm és pontban éjfélkor küldtem el mindent a profnak. Kicsit kicentiztem.
 Szemiotikából kettő ("Szent Korona jelképei" és egy szabvál téma, az enyémnek az lett a címe, hogy "Egy mozgalmas hétköznap"), Antropból egy esszém volt, terepmunka (
"Mit isznak a Csepeliek?). A koronásat végig szenvedtem, a Csepeleset végig bullshiteltem, viszont a második szemiotikás műveletemet egészen élveztem. Bemásolom a címet meg egy-két random részletet:

___

EGY MOZGALMAS HÉTKÖZNAP

Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művében megjelenő modern költők, mint kulturális jelenség

___


 (Most, hogy már megvan, miről szól a szöveg, szerintem érthető, miért élveztem írni.)

___



 "Mélyen tisztelt művészurunk, Kosztolányi Dezső szokatlan, ám rendkívüli novellaciklusokból álló töredékregénye a legtöbb olvasóban sok kérdést vet fel, mint például; Ki Esti Kornél? Létezik-e ez a férfi a történetben egyáltalán? Miért tesz a novellák főhőse konstans számunkra értelmetlen, különös dolgokat? A felsorolt kérdésekre rengeteg színes válasz született már az évek során, ezek közül a leginkább elfogadott és legáltalánosabb az az értelmezés – amit én is számtalanszor ízekre szedtem, majd megrágtam, és amivel magam is egyetértek –, hogy Esti Kornél nem más, mint az elbeszélő alteregója, tehát az én megkettőződése. Esti Kornél létezik is, meg nem is."

 "Alteregó. Ez a fogalom ismerős lehet más remekművekből is, hiszen sok, igen csak nagy név felhasználta. Megemlítendő az alteregó és a tudatalatti atyja is, Sigmund Freud, aki megalkotta a tudatos és tudatalatti én képét, amire később megannyi író építette műveit. Például Robert Louis Stevenson  a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete-ben (1886), Oscar Wilde Dorian Gray arcképe (1890) is ide sorolható, valamint Babits Mihály Gólyakalifája (1916) is.  
 Tehát, adott két karakter, Kosztolányi Dezső (az elbeszélő) és Esti Kornél, akik egymás tükörképei, még is teljesen eltérnek a másiktól; Kosztolányi a tudatos én, aki követi a társadalmi normákat, míg Esti az alteregó, aki megéli a tudat alatt lapuló vágyakat, érzéseket, álmokat, amik szembe mennek a helyessel, a követendővel. Ez lenne Esti Kornél, mint karakter dióhéjban, írnám, de akkor hazudnék. Igen, így mutatják be nekünk Estit az első fejezetben, de aki tovább olvassa a könyvet, hamar rájön, hogy közel sem ilyen egyszerű személyiség. Minél több novellát kóstolunk meg, azok annál inkább összezavarnak miket. Egyik novellában hősünk Budapest nagy szerelmese, máskor vérző szívvel ír szülőfalujáról, Sárszegről (ami egyben Kosztolányi szülőhelyének, Szabadkának a „mása”). Egyszer illetlen, szeleburdi, akit nem rendít meg semmi, máskor a világ legfigyelmesebb pesti lovagja. Esti Kornél egy borzasztó mód összetett, paradox személyiség és pont ez teszi őt hihetetlenül vonzóvá és érdekessé. "

"Most, hogy ezt nagyon óvatosan körberajzoltam, ideje rátérni az anyagra, amit a következő oldalakon boncolgatni fogok, az esszém fő témájára, ami nem más, mint a töredékregény ötödik fejezete,


„MELYBEN EGYETLEN HÉTKÖZNAPJÁNAK, 1909. SZEPTEMBER 10-ÉNEK
MOZGALMAS ÉS TANULSÁGOS LEÍRÁSA FOGLALTATIK, S MEGELEVENÜL
AZ AZ IDŐ, MIKOR MÉG I. FERENC JÓZSEF ÜLT A TRÓNON, ÉS BUDAPEST
KÁVÉHÁZAIBAN CSAK KÜLÖNBÖZŐ IRÁNYOKHOZ, ISKOLÁKHOZ SZÍTÓ
MODERN KÖLTŐK TANYÁZTAK”

 Az ötödik fejezetben tűnik fel két, a magyar irodalmi életben sokat mozgó olvasók számára ismerősnek tűnhető alak, Sárkány és Kanicky. Kosztolányi Dezső több alkalommal is írt barátairól és e művében se hagyta ki az alkalmat, hogy megemlítse őket. Ez a két fiú – mert itt még fiatal férfiakról beszélünk, a fejezetben Esti csupán húsz éves Erre gondolt: meghalok jövőre, huszonegy éves koromban.” – nem más, mint Somlyó Zoltán és Karinthy Frigyes képmása. Kosztolányi így már három alteregóra bővítette a számot."

___



 Na, sok lesz már a szépirodalomból, térjünk vissza a blogra, azon belül januárra, meg hogy milyen hülyeségeket csináltam. Indokolatlan meme:




☒ Partner ajándékát megcsinálni

 Well, I failed with that. Megpróbáltam, de nem találtam alapanyagot hozzá.
De ami késik, nem múlik!


☑ Írni

 Végre írtam és nem csak a 2016-os csacskaságot gépeltem fel, hanem elkezdtem a JAMP1 50. fejezetét is, amiből egyenlőre még csak két oldal van kész, de a jegyzetfüzetemben már minden meg van írva vázlatosan. Stay tuned.


 Ukulelézni

 Bruno Mars Lazy Songját tanulgattam meg, nem vagyok profi, de szórakoztatónak szórakoztató pengetgetni.


 Átmenni a vizsgákon

 Haha, meglepő módon átmentem mindenből. Öt vizsgám volt, ebből egy szóbeli. Fúj, nem volt jó.


 3 könyv

 Nos, ez se sikerült, de a vizsgaidőszakra kenem a dolgot. 20-ig semmit nem olvastam a tananyagon és a kutatómunkálkodásomon kívül, amit nem számolok bele. Elkezdtem viszont egy Sherlock Holmes best of-ot, aminek gyönyörű a borítója, az illusztrációi, lapjai, egyszerűen minden csodaszép rajta. Sidney Paget rajzai nagyon beleillenek az egészbe.

 Valakit újabb könyvajánló érdekelne, mellesleg?



 3 film

 Ez viszont sikerült! Újranéztem The Greatest Showman-t, végre valahára megnéztem a Maurice-t és 31-én megpróbáltam felvidítani magam a Vasember első részével. Miközben ezt leírtam fogtam fel amúgy, hogy a Vasember 1 már 10 éves. Jézus.


 Barátok ajándékait megcsinálni

 Szintén fail, de itt más problémám volt: rossz alapanyagot vettem meg, mert a boltban szarul volt kirakva és fekete helyett fehér került a kosaramba. Kínos. Ez is késik.


 Időpontot foglalni dokihoz

 Vizsgaidőszak alatt nem mertem telefonálgatni, mert nem  feltétlen lett volna úgy szabad napom, hogy el tudjak menni, mire meg odajutottam, hogy nem vagyok betáblázva, újabb gondjaim akadtak a pszichiáterekkel. Februárban viszont már biztos eljutok.


☑ Korcsolyázni

 Végre, úgy hat év után újra korcsolyáztam, méghozzá a csepeli jégpályán, ami nagyon extrán van kiépítve. Van egy nagyobb fő rész, amiről nyílik egy folyosó, az átvezet a party szekcióba, majd egy másik folyosón vissza tudsz menni a fő részre. Egy kedves barátomtól lopott kép, amin látszik a dáridó pálya:




 Rajzolni

 Rajzoltam, nem is keveset, bizonyíték rá az art instám, amit nyugodtan lehet követni, sziasztok.

ABEL (@eton00) által megosztott bejegyzés,




☑ Telefont lepucolni

 Ez egy fontos pont volt, amit nem akartam halogatni. Tiszta tárhellyel indítani az évet nagyon jó érzés, csak ajánlani tudom. Plusz, most egy csomó baromság fent van a gépemen. Például ez:



☑ Ázsiai kaját enni

 Jó drágáért, de sushiztunk a partnerrel egy egész pofás helyen, ittam Kirint, ettem nagyon finom tekercseket és pont előtte voltunk egy Kosztolányis szavaló esten, szóval minden tök király volt.





Nagyjából ennyi lenne, valószínűleg így fogom folytatni a továbbiakban is a havi helyzetjelentést.



Megjegyzéseket a jobb felső sarokban kacérkodó COMMENT(S) feliratra kattintva hagyhattok.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Transz* fun; hogyan ne halj meg nyáron