A kisszínész

Egy órával ezelőtt valahogy megint a régi, középiskolás irodalom jegyzeteim közé keveredtem, tudjátok, a pikáns emelt érettségis finomságokba és meglepetésemre, találtam egy borzasztó rövid, nagyon csúnyán írt novellácskát az egyik füzetemben. Pár perc után beugrott, hogy anno azért írtam ezt, mert hihetetlen módon untam az órai feladatot. Ez az említett feladat nem volt más, mint hogy reflektáló szöveget írjak kettő, feldobott kérdés alapján:
1) Mi az iskolák szerepe a nevelési színtereken?
2) Szükséges-e átalakítani a diákok személyiségét?
Pro és con szempontokat kellett gyűjtenünk, majd egy fogalmazásban összeírnunk a véleményünket róla. Ehelyett, mily döbbenet, én egy történetecskét írtam, amit e link alant olvashattok el:


___

Előre odakészített jelmezt adtak a kisszínészre, kezébe nyomták a gondosan megfogalmazott szöveget – négy éve tanulta már, akkor, ott azt mormolva járkált föl-alá a függöny óvó takarásában. Nem ő írta, ő nem írhatott ilyet, bár az évek alatt bele-bele javított ceruzával. Szúrta a kosztüm.
Végre szóltak neki, mire a kisszínész a zsebébe gyűrte a papírt és tettre készen a színpadra lépett; beállított fények, előre elrendezett díszlet, minden, ami hozzá nőtt, és amit az évek alatt megszokott. De ami a másik oldalon volt, azzal még soha nem találkozott az előtt: száz és száz idegen szempár pislákolt a félhomályban, őt figyelve. A kisszínésznek torkán akadt négy évnyi szó. Súgtak neki, szóról-szóra, de ő nem ismételte meg. Ez más volt. Rámarkolt ruháján keresztül a zsebében lapuló szövegre, amit egészen addig magolt, amit most szó szerint kellett volna felolvasnia és… cifrán beszélni kezdett.

(2016 vége, 137 szó)


Címkék: , ,


hoppá eh,vissza