The Mystery Of The Jones Residence 4

Új nyomokra derül fény a könyvtárban talált halott ügyvéd ügyében, de vajon jó hír-e ez Joneséknak?



 Inasunk lábait fürgén szedve kopogott a hajnali eső áztatta szűk, macskaköves úton, karján egy igencsak megpakolt fonott kosárral. Igyekezve, hogy ne érjen vissza túl későn nyitotta ki a vaskaput, majd tette is be azt maga mögött nesztelenül. Végigosont a folyosókon, szerencséjére a személyzeti lakrészhez vezető úton nem kellett lépcsőzni, ami talán felverhette volna a ház lakóit a nap azon korai óráiban, hiszen az a hely a földszint leghátsó részében húzódott meg. A konyhában már Amélie várta őt, feltűrt ruhaujjakkal és felkötött hajjal.
-          Mindent elhoztál?
-          Egytől-egyig! – kurta feleletével egyidejűleg Kiss egy, a szakács által írt, ám az inas által kihuzigált bevásárló listát csúsztatott a méretes faasztalra, ahova a kosarat is rakta – Következő alkalommal kérlek, időben értesíts az igényeidről, így is végigfutkároztam a fél várost, hogy összeszedjem, amiket kértél! Jones egy óra múlva kel és én még semmit nem készítettem elő a számára!
-          A madamról se feledkezz meg, múlt éjszaka felhívta a figyelmemet, hogy másnap korán kíván felkelni.
-          Egyidejűleg a fiával, vagy…?
-          Gondolom később, Jones úr egy pacsirta.
 Míg így értekeztek, Kiss szokásához híven beállt a szakács mellé segédkezni a reggeli elkészítésében, amit a falióra mutatóinak függőleges állása szakított félbe – ilyenkor a férfi egy elmulaszthatatlan kézmosás után az ingujjait lehajtogatva sietett fel. Útközben bújt bele zakójába és igazította meg a haját, hogy mikor belép a tágas hálószobába, újra jó megjelenésű inas képét ölthesse magára. Csendesen lépkedett a puha szőnyegen a félhomályban, egészen a fürdőszobáig lopódzott, ahol finoman megnyitotta a vizet, ami álmosan csordogált bele a porcelán kádba. Visszafele is vigyázott a mozdulataival, halkan nyitotta ki a tekintélyes méretű ruhásszekrényt, aminek ajtajain gondos virágminták tekeregtek és egymás után emelte ki a drága anyagú ruhadarabokat, amiket később kimérten az ágyra helyezett.
-          Jó reggelt, uram – mondta kedvesen, miután észrevette, hogy a párnák és takarók habszerű rengetege közül egy barna szempár hunyorog rá. Pár apróbb hangocska és egy hatalmas nyújtózkodás után a gazdájuk is megszólalt végre.
-          Így ugyan hogy is lehetne rossz a reggel? – Jones felült, az este még szépen fésült haja akkorra már kócosan hullott az orrára – Egy ilyen remek inas gondos előkészületeire és csalogatására mindenki kicsusszanna az ágya melegéből.
-          Kérem.
 Jones, mint szokta megint elhagyta hálóingjét a fürdőszobához vezető úton. Mire Kiss beérte, az már a kádban locsolta szófogadatlan fürtjeit. Arcában nedves tincseivel kereste inasa tekintetét és külsejéhez mérsékelten illő komolysággal emlékeztette az aznapi teendőire.
-          Ma délben érkezik egy nyomozó…
-          Igen, uram.
-          Beszélgetni fog önnel, ahogy kedves szakácsunkkal, édesanyámmal és jómagammal is.
-          Igen, uram.
-          Mondja, fél?
-          Mitől kéne félnem, uram?
-          Először is attól, hogy egy gyilkosság első számú gyanúsítottja és rezidenciánk csekély számú lakóin kívül sajnálatos módon senki sem hiszi, hogy ártatlan – itt végre kisöpörte szép arcából a tincseket és halvány indulattal markolt a kád szélére, ahogy előre dőlt Kiss felé – Másodszor pedig attól, hogy irgalmatlan dühbe gurulok, ha továbbra is „uram”-nak szólít! Milliószor megbeszéltük már, Kiss, hogyha nem is vagyunk egyenlő rangúak, én barátomnak tekintem magát. Tehát kérem, hívjon Jonesnak. Továbbá megköszönném, ha adna valamit, amiben megtörölközhetek.

 Miután mindannyian elköltötték reggelijüket – a személyzet egyidejűleg tette ezt Jonesékkal, csupán a hely különbözött: Kiss és Amélie a konyhában csipegetett, majd szaladtak is, hogy munkájukhoz híven segítsenek Jamesnek és a madamnak.
 Délben csengetett az említett detektív két úrral az oldalán. Kisebb szemlét tartottak a könyvtárban, majd a szalonban és a kertben is, amit több tíz percnyi jegyzetkészítés és feszült csendben ücsörgés követett. Mire a kikérdezésekig jutottak, az óra délután hármat ütött. Egyesével hívták be a ház lakóit a szalonba, akik negyedóránként váltották egymást. Mrs Jones és Amélie könnyes szemekkel hagyták el a szobát, James kifejezetten ingerülten lépett ki az ajtón, egyedül Kiss őrizte meg mindvégig a hidegvérét.
-          Kérem, mondja el, hogy hol volt és mit tett az ominózus estén olyan részletesen, ahogyan csak tudja – szögezték felé a kérést, mire az inas előrébb hajolt ültében és egyenes háttal, állát kissé felszegve kezdett bele válaszába.
-          Napközben a feladataimat végeztem a házban, a madamnak segédkeztem irodalmi anyagok gyűjtésében, a szalonban rendezgettem a beérkezett csomagokat és egyszer elhagytam a birtokot, mikor postán feladtam két fontos levelet. Az egyiket Mr Jones, a másikat Mrs Jones írta.
-          Ez hány órakor történt?
-          Nem figyeltem az időt, de nagyon valószínű, hogy hat órakor léptem ki a posta ajtaján, olyankor szokta Mr Belitrov bezárni a virágüzletet, bár ő idő terén nem a legmegbízhatóbb ember.
-          Kérem, folytassa.
-          Visszaérvén bementem a konyhába, hátha tudok valamiben segíteni a szakácsnak, eközben a madam odafent készülődött a találkozóra az ügyvéddel, Mr Jones pedig távolt volt a barátaival. Amélie megkért, hogy a nyulat intézzem én, ami nem lepett meg, hiszen bevett szokásunk volt, hogy az állatokkal én foglalkozom, a többi munka az övé. Míg én az említett állattal foglalatoskodtam, Amélie hátra ment a szobájába, hogy ne kelljen végignéznie a folyamatot, eközben történt a bűntett, odafent, a könyvtárban. A madam sikoltott és a nevünket kiabálta, mire mindketten felrohantunk. Amélie a rendőrökért sietett, míg én átkísértem a madamot a szalonba, megmostam a kezeimet és az adott körülményekhez képest megpróbáltam lenyugtatni őt. Ha minden információt megszereztek, amire szükségük volt, kikísérem önöket.
-          Amint váltottam még pár szót Jonesékkal, távozunk, köszönöm.

 A nap már lemenőben volt, mikor James végre nyugodtan hátradőlhetett párnázott karosszékében. Csengetett inasához, és míg várt rá, izgatottan járatta ujjait keresztbetett lábain.
-          Igen u….Jones? – javította ki magát azonnal Kiss, ahogy bedugta fejét az ajtón.
-          Jöjjön csak be, foglaljon helyet! Beszélni szeretnék magával.
-          Miről u…. Tehát, miről? – érdeklődve fürkészte James arcát, ahogy leült a szomszédos karosszékbe.
-          Gondolom a nyomozó úr nem világosította fel magát a fejleményekről? Fejrázásából ítélve igazam van, szóval had meséljek néhány újdonságot! Kiderült, hogy a könyvtárunk ablaka nem volt tökéletesen bezárva, valaki kívülről húzta be maga után azt. A kertben pedig lábnyomok találhatóak, a detektív 45-ös cipőméretet becsült, s mint tudjuk, a maga lábmérete nem egyezik az előbb említettel. Továbbá Amélie és édesanyám is alátámasztja, hogy nem maga ölte meg Mr Hemminget, hiszen anyám szólítására tűnt fel először a tetthelyen. Így hát a rendőrség tovább keresi az emberünket, a birtokon kívül, főleg azokban a körökben, ahol nem szívlelték az ügyvéd urat. Kiss kérem, maga nem örül ennek?
-          Dehogynem, Jones – felelte az inas egy elégedett mosollyal az arcán – Kifejezetten örülök mindennek, amit mondott.



Az eredeti történetet ITT tudjátok olvasni.
Megjegyzéseket a jobb felső sarokban kacérkodó COMMENT(S) feliratra kattintva hagyhattok.
Ehhez hasonló collab novellát ITT tudtok elfalatozni.
Ötödik rész; ITT

Címkék: ,


hoppá eh,vissza