Csodacserje


Egy 284 szavas szöveg ifjabbik fiamról, amit ahelyett írtam, hogy egy kifejezetten terjedelmes munkámon dolgoztam volna. Egészségetekre!



 Nagyjából egy órája ülhettem a laptopom fölött, aminek csak bizonyos billentyűi csillantak meg az asztali lámpa meleg fényében – a többi részén lustán ült a szürke por, amit az alkalommal se szándékoztam lesöpörni róla. Épp terveket kezdtem szőni, hogy mégis hogyan bújhatnék ki úgy a munka alól, hogy magammal is el tudjam hitetni; csak szünetet tartok, mindjárt elkezdem, mikor a szobám ablakán halkan kopogni kezdtek a város fölött lomkán heverésző felhőkből kiszökő, kövér esőcseppek, jelezve, hogy nem K, utad a kisboltba meghiúsult, görnyedj vissza a képernyő fölé és koptasd tovább a betűket, számodra nincs se dobozos gyümölcslé, se egyet fizetsz, kettőt kapsz rágcsa ajánlat. A cseppek egyre agresszívabban ostromolták a félig nyitott ablak üvegét, ezzel elszánt japán dobosok tömegét imitálva, lassan már azt vártam, hogy rám szólnak, mint ahogy a rajzfilmek elején szokták: ne ülj túl közel a képernyőhöz, kapcsolt fel a villanyt! Satöbbi.
 Alig pár perc kellett, mire végre lerángattam a tekintetem az asztallapon tornyosuló könyvek kopott vászonba bújtatott, öreg, meggörnyedt gerinceikről; ekkor realizáltam, hogy egyelőre még nem győztem le a fizika törvényeit, és az eső bizony beesik, rá a pokrócomra, növényeimre, dobozaimra, ráérősen áztatva azokat.
 Fél perc múlva az ablak csukva volt, a zápor, zivatar, ónos-eső-kelet-felől már csak az üvegen túlról kopácsolt. Visszahuppanva a székemre, megint elmászott a tekintetem arról a pár ezer pixelről, amire figyelnem kellett volna és a laptop mellett gubbasztó kacatjaimat kezdtem elemezni. A tintatartó félig üres volt, azzal a zsebkendővel nem tudom mit töröltem fel korábban, a papírokat már rég le kellett volna adnom, a gyertyaviaszba valamikor beleszúrtam egy tűt, abból zöld fonal kígyózott el egészen a cserepes codiaeumig (magyarul csodacserje, eddig nem sok csodálatosat művelt, de még várok).


Kintről halk motozás, hazaért a házinyúl.
Ma sem írok többet.

Megjegyzések

  1. kellemesebb olvasnivalót el se tudtam volna képzelni, amíg a Tisza-parton ücsörögtem, olyan kis egyszerű és könnyed az egész - tudod mire emlékeztet? egy frissítő cukorkára, amiből egyet bekapok, aztán egy óra alatt az egész csomagot befalom, mert nem bírok magammal. na az ilyen kis irkálásokból is el tudnék viselni egy kötetnyit, ha érted mire gondolok

    VálaszTörlés
  2. @Szabó: _Tisza party diabétesz_
    Látom mire tetszik célozgatni, egy kötetet én is elviselnék, főleg, ha fizetnének érte és az emberek élveznék is, ha érted mire gondolok.
    Örülök hogy tetszett btw! Csúsztam miatta vagy fél órát a fogalmazásban, de szerintem megérte.

    VálaszTörlés
  3. This!is!so!calm!i!love!dis!
    Azok a pillanataim jutnak eszembe mikor kikapcsolok és csak... vagyok bele a világba. Beszt pillanatsz evör

    VálaszTörlés
  4. @Mercedesz Schier: I'm glad you love dis!
    Yup, egy olyanból született, örülök, hogy átjött a hangulata.

    VálaszTörlés
  5. Iszom a szavaidat Ábel.Kérlek sose hagyd abba az alkotást🐑

    VálaszTörlés
  6. @Cassie; Biztosíthatlak, hogy soha nem fogom abbahagyni!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Transz* fun; hogyan ne halj meg nyáron

LMBTQ FELOLVASÓ MARATON