Csodacserje

Egy 284 szavas szöveg ifjabbik fiamról, amit ahelyett írtam, hogy egy kifejezetten terjedelmes munkámon dolgoztam volna. Egészségetekre!



 Nagyjából egy órája ülhettem a laptopom fölött, aminek csak bizonyos billentyűi csillantak meg az asztali lámpa meleg fényében – a többi részén lustán ült a szürke por, amit az alkalommal se szándékoztam lesöpörni róla. Épp terveket kezdtem szőni, hogy mégis hogyan bújhatnék ki úgy a munka alól, hogy magammal is el tudjam hitetni; csak szünetet tartok, mindjárt elkezdem, mikor a szobám ablakán halkan kopogni kezdtek a város fölött lomkán heverésző felhőkből kiszökő, kövér esőcseppek, jelezve, hogy nem K, utad a kisboltba meghiúsult, görnyedj vissza a képernyő fölé és koptasd tovább a betűket, számodra nincs se dobozos gyümölcslé, se egyet fizetsz, kettőt kapsz rágcsa ajánlat. A cseppek egyre agresszívabban ostromolták a félig nyitott ablak üvegét, ezzel elszánt japán dobosok tömegét imitálva, lassan már azt vártam, hogy rám szólnak, mint ahogy a rajzfilmek elején szokták: ne ülj túl közel a képernyőhöz, kapcsolt fel a villanyt! Satöbbi.
 Alig pár perc kellett, mire végre lerángattam a tekintetem az asztallapon tornyosuló könyvek kopott vászonba bújtatott, öreg, meggörnyedt gerinceikről; ekkor realizáltam, hogy egyelőre még nem győztem le a fizika törvényeit, és az eső bizony beesik, rá a pokrócomra, növényeimre, dobozaimra, ráérősen áztatva azokat.
 Fél perc múlva az ablak csukva volt, a zápor, zivatar, ónos-eső-kelet-felől már csak az üvegen túlról kopácsolt. Visszahuppanva a székemre, megint elmászott a tekintetem arról a pár ezer pixelről, amire figyelnem kellett volna és a laptop mellett gubbasztó kacatjaimat kezdtem elemezni. A tintatartó félig üres volt, azzal a zsebkendővel nem tudom mit töröltem fel korábban, a papírokat már rég le kellett volna adnom, a gyertyaviaszba valamikor beleszúrtam egy tűt, abból zöld fonal kígyózott el egészen a cserepes codiaeumig (magyarul csodacserje, eddig nem sok csodálatosat művelt, de még várok).


Kintről halk motozás, hazaért a házinyúl.
Ma sem írok többet.

Címkék: ,


hoppá eh,vissza