Tisztelettel; K

Két poéta társammal, Morrissal és Palmerrel, akik a Bolondok aranya megalkotói, írtunk egy nem mindennapi crossover novellát a sokak által ismert fiainkról.
(Hozzászólásoknak, véleményeknek nagyon örülünk!)

a JAMP1-t itt olvashatjátok

Bizarr kis történetünk a húszas évekbeli poros angol fővárosban játszódik; Joshua és Ábel valamit szerfelett elhibáznak, aminek a megoldása áthárul egy maréknyi felbérelt rendőrre. Bankók csúsznak a zsebekbe, narkotikumok keverednek, megtébolyodott üzletemberek fetrengenek a koszban és senki nem segít a sötétben szenvedőnek.
Ez hát a híres város. 
Emberek, üdvözlöm önöket Londonban!





Joshua Robert Palmer, az ifjú írókezdemény élvezte az élet bűnös örömeit. Jelenleg új kedvenc elfoglaltságának hódolt: drogozott. Az ópium barlangok leélt mocskában megtanulta, tisztább és valósabb a mámoros semmi, mint a hónapok óta kínzó lázálmok. Persze Lawrence nem örült, de mit tehet az értelem, ha az élvezet vezeti az elmét?
Joshua, vékony lábait lóbálva fetrengett egy poloskáktól hemzsegő, húgyszagú ágyon, valami semmi kis helyen. Vékony ujjai közt kecsesen tartotta az ópium pipát és kurva elégedett volt magával.
- Csatlakozhatok? - figyelt fel tudata pereméről erre a fiatalos, ízes hangra.
- Ha nem haragszol… - porfelhő szállt fel az amúgy is füsttől fojtogató levegőbe, ahogy lehuppant a vörös mellé. A kopott szövetkabát alatt csak egy gyűrött ing és egy koszos nadrág volt a semmiből felbukkant idegenen. Gondosan fésült fekete haja a fél kiló wax ellenére itt-ott elengedett, és sápadt arcába hullott - 'Hajnalt, Ábel vagyok - kezdte el megtömni a pipát, amit addig csak hanyagul az ujjai közt pörgetett.
- Ábel? Milyen név ez? - nevetett Joshua, miközben nézte, ahogy a másik már a harmadik gyufát gyújtja.
- Akkor hallgasd csak a vezetéknevemet - közelebb húzódtak egymáshoz, a válluk összeért - "Kiss". K-i-s-s - betűzte, miközben a pipa hanyagul fityegett a szája sarkában. Ahogy ezt a költőnk meghallotta, hangosan felkacagott, majd többszöri elismétlés után újra, harsányabb nevetésben tört ki.
- Imádom, Kiss, nagyon jó - csapkodta meg az ébenhajú combját.
- Nagyon jó, főleg, ha jól ejted ki - egy repedezett szélű pohárért nyúlt az oldalán, majd kipiszkálva egy döglött legyet az alkoholból, kiitta azt - Úgy mondd, mint a Sherryt. Tudod, shhhhh…! - mint akiknek ereszt a fejük, susogtak jókedvűen hosszú órákon keresztül.
Egyre több és több ópium fogyott… Egy idő után egyiküknek sem volt kapacitása figyelni, mégis honnan jön ez a sok drog.
Hogy mikor változott a hangulat, azt egyikük sem tudta pontosan… K - ahogy egy idő után Joshua hívta, mert az igazi nevét nem bírta kiejteni - furcsa dolgokat kezdett összehordani. Arca elsápadt, szaporán vette a levegőt és mintha rettegett volna valamitől.
Joshua először nevetett… Majd elnémult. Végül pánikba esve kiabált segítségért.
Valamit elrontottak. Valami baj van.
Szeme sarkában látta a gyávát, de tudatáig nem jutott el. Most K a fontos… és K a kezei közt fog meghalni.
Kétségbe esetten sírt fel, tovább kiabálva a segítségért…
Egy magas árny végigsuhant a lámpásokkal megvilágított folyosón, ahol a matracokkal bélelt dohos mélyedésekben megannyi politikus, családapa és hajléktalan fetrengett, majd a nyirkos földön fekvő emberek tucatjain gázolva át rohant az ajtóhoz fejvesztve. Az utcai lámpák fényét elkerülve, hevesen káromkodva sietett a kihalt úton. Ennek nem így kellett volna történnie. Rossz ember tömte meg a pipáját. Több heti tervezés és rengeteg pénz veszett kárba a hajnal folyamán, amit ő nem engedhetett meg magának a sok száz fontos adósságai mellett. De ami a legjobban dühítette a férfit az a tény volt, hogy nem Joshua R. Palmer haldoklott abban a putriban.

Mr. Brawley westminsteri rezidenciáján ez idő alatt halkan, kényelmesen követték egymást a hangok a nappali ékének számító, eredeti August Förster pianínó hófehér billentyűin. A hosszú ujjak lustán játszották a Für Elise-t, melyet a férfi hónapokkal ezelőtt szinte minden nap elzongorázott kedvesének – a különbség, hogy most senki nem volt ott, hogy hallgassa. Néha abbahagyta, majd folytatta.
Így ment ez egészen addig, míg meg nem ütötte fülét a telefon cseppet sem elbűvölő csörrenése. Kialvatlanságtól táskás szemeit dörzsölve csoszogott oda, hogy felvegye a kagylót. A kétségbeesett, elcsukló pityergés hallatára egyből kitágultak pupillái. Milyen rég hallotta egyetlen Joshuája csilingelő hangját!  Alig érthetőn beszélt, így Lawrence elég nehezen, de végül kicsikarta belőle a szükséges adatokat ahhoz, hogy a következő pillanatban magára kapva térdig érő, fekete kabátját, őrült mód szaladjon a kocsihoz.
Tíz utána dudáló autó után már nem számolta őket. Néhány percen belül már az eldugott ópiumbarlang távolról érezhető bűze facsarta orrát. Megállt a kocsival, és ahogy kiszállt, az alacsony és egészségtelenül sovány Joshuája kipirult szemekkel szaladt oda hozzá. Csuklóját megragadva húzta be Lawrence-t egészen, míg az eszméletlenül heverő K-hoz nem értek. Dadogott, remegett, és Lawrence már kapta is fel karjaiba a rongyos kanapé mellett heverő magyar fiút.
A kocsihoz visszaérve együtt fektették be K-t hátulra, Joshua az anyósülésen, kiszáradt ajkakkal és még mindig reszkető kezekkel foglalt helyet. Lawrence beizzította a motort, és szó nélkül vezetve meg sem állt a The London Hospital-ig.

Már magasan járt a nap. K az ágyán ülve hallgatta, ahogy Joshua átéléssel mesélt neki legújabb költeményeiről. Úgy érezte magát, mintha valaki megállás nélkül golfütővel ütlegelte volna a koponyáját. Néha újdonsült barátját félbeszakítva a fémtálért nyúlt és hányt, köpködve a rossz ízű, savas trutymót. Joshua olyankor szemét lesütve, aggódóan kérdezgette őt a hogyléte felől. K ahányszor megszédült, vagy okádott, csak röhögcsélve csitította a vöröst. A szobát pár óra alatt az átázott falak, a szörnyű levegő és a múlt éjjel történtek ellenére is jókedv töltötte be. Egészen addig elcsevegtek, míg a magyar egyszer csak teljes komolysággal nem fordult az író felé.
    - Valami nem gömbölyű… Azt hiszem, szólni kéne egy nővérnek, hogy hozzon egy újabb adag morfiumot, már megint rettenetesen fáj a mellkasom - ökölbeszorított keze a takarón maradt, de felemelte a mutatóujját.
A vonásai megkeményedtek, szürke szemeivel a másik zavart tekintetét fürkészte. Hirtelen a nyitott ajtóra nézett. "Figyelnek minket" - tátogta némán. Ujját az ajkai elé tartotta, majd az ablak felé bökött a fejével. Joshua azonnal felfogta mit akart tőle. Felkapta az addig a szék háttámlájára terített kabátját és a kijárat felé indult, majd az ajtóban megállva hangosan visszaszólt.
    - Mindjárt visszajövök! Azt beszélik, innen nem messze a posta felé friss gyümölcsöket lehet kapni.
A szobából kilépve sietett a kórház hallja felé, ahol már egész tömeg gyűlt össze a nap folyamán. Járókelők, orvosok, betegek, nővérek nyüzsögtek mindenhol. Joshua nagy nehezen átvergődte magát az embereken, de nem a főbejárat felé tartott, ami arra az utcára nyílt, ahol a zöldséges is volt. Továbbment, egészen az épület végébe, ahol a hátsó bejáratok nyíltak. Senki nem követte. Nyugodtan hagyta el a kórházat.
Lassú, gondos léptekkel haladt az utcán. Fejében újra és újra lejátszotta a bűntanyán történteket. Előbb jött K, beszélgettek... Joshua ópiummal kínálta. Ő kínálta... Hát az lett volna a méreg?! De ki tette oda? Nem figyelte merre tart, de megszokásból kereste a sötét és magányos helyeket.
- Szervusz, cica!
És Joshua ereiben megfagyott a vér. Nem nézett fel. Elemi erővel törtek fel az emlékek. Valamikor... Hónapokkal ezelőtt, ugyanez a férfi, akinek most a cipője orrát kémlelte, hátra lökte őt egy ágyon és meghágta... Aztán a felesége rájuk nyitott. Akkor azt hitte utoljára látja Herbertet... de nem. Nem, mert most összeállt a kép. Hogy vigyorgó pofa figyelte a barlangban minden mozdulatát, hogy a férfi megijedt, mikor Kiss rosszul lett... Hát persze! Mert nem a magyart akarta megölni!
Joshua lassan hátrébb csúsztatta lábát, majd sarkon fordulva rohanni kezdett. Aztán a rántás a karjaiban, ahogy a gorillák elkapták.
    - N-ne... Kérlek Herby… - Könnyekkel küzdve figyelte a lassú léptekkel közeledő férfit.
    - Mi a baj, cica? Félsz?
És Joshua felsikoltott. Senki nem segített neki... Pedig ő végig, megállás nélkül egyetlen Lawrence-ét szólongatta.

 Ábel, miután visszavette a mocskos utcai gönceit vigyázva, hogy nehogy az egyik nővér felismerve őt visszahurcolja a szobájába, kisétált az emelet egyetlen telefonjához. Tárcsázta a számot, amit már kívülről fújt, hiszen ahányszor nagy balhéba keveredett, ezt tette.
    - Scotland Yard, itt Richard Wirmer felügyelő. Miben segíthetek?
    - Dick, kapcsold vagy add gyorsan Jonest, kérlek!
    - Mondtam, hogy ne hívj Dicknek! - letakarva a kagylót a munkatársa után kutatott, majd még utoljára beleszólt – Remélem, megint csak szívatsz, mert nagyon aggasztóan cseng a hangod.
    - ’Allo, mesélj, mi a baj? - szólt a telefonba egy kellemes hang.
    - J, nyakig vagyok a szarban.
Miután K régi cimborára, Jimmy G Jones meghallgatta, ahogy az oknyomozó végighadarta neki az eseményeket, szólt neki, hogy nyugodjon le és ne felejtsen el levegőt venni. K néha megszédült és nagyon koncentrált, hogy kapaszkodni tudjon a pultba.
    - Pont egy halom papír közül ugrasztottál ki ezzel a hívással, barátom. Én vezetem a nyomozást az ügyben. Eddig egy komoly pénzhamisításos balhé után szaglásztam, de napközben bejött egy magas tag és egy köteg pénzt tolt elém, hogy azonnal álljak rá erre a melóra. Szóval miután átbújtam a tegnap esti jelentéseket a helyszínről, személyesen megyek körbenézni.

A már annyiszor látogatott Tavern megszokott sarkát aznap éjjel is Lawrence olasz, Bois márkájú parfümjének illata lengte be. Keresztbe tett lábbal, egyenes háttal süppedt a kanapé végébe, arcán éles, ideges kifejezéssel. Kezében egy pohár száraz vörös, melynek üvegén ujjai táncoltak türelmetlenül.
Egyedül volt. Ezúttal nem cseverészett vidáman mellette az a pöttöm költőpalánta, és ő nem csavarhatta göndör, vörös tincseit hosszú ujjai köré. Borzasztóan hiányzott ez neki, és folyamatosan olyan érzés kísértette, hogy nem tud mit tenni – ez persze nem egészen volt igaz. Nem sokkal később ugyanis megérkezett régóta várt társasága Mr Jones, és Mr Kiss személyében. Kezet rázott velük.
Előbbi helyet foglalt vele szemben egy kényelmes bőrfotelban, utóbbi pedig a borosüveget ujjai közé fogva, zilált haját igazgatva leült oda, ahová a legkevésbé jutott a fény.
Mindannyian feszültek voltak - kiváltképp Lawrence és K. A rendőr végigfuttatta fejében az elmúlt eseményeket, s közben komolyan nézett az ujjait egyre idegesebben kocogtató Mr Brawley-ra.
- Ha tudok valamiben segíteni, azt kérem, azonnal mondja meg – letette a borosüveget az asztalra és térdére könyökölve meredt kérlelő, aggódó szemekkel a vele szemben ülő Jones-ra. – Nem tudom, hogy zajlik egy ilyen dolog. Soha nem történt még Joshuával ilyesmi. Soha.
- Kérem, mondjon el minden olyan tényezőt Mr Palmer múltjából, ami felidézhette a történteket. Volt valaha összetűzése komolyabb erőkkel? Sértette meg valaha a törvényt? Minden részlet fontos - Jones előhúzta egyenruhája belső zsebéből a kerek szemüvegét és az orrára tolta, majd közelebb hajolt a férfihez - Minden.
Pár másodperc múlva egyik ujjával simogatva saját, frissen nyírt borostáját sóhajtott fel. Összenézett az oldalán figyelő magyarral, majd végigmérve Lawrencet húzódott mellé, fülébe suttogva a szavait. - Ön és Mr Palmer együtt vannak? Volt már előtte is viszonya más férfivel?
Lawrence feszülten nézett körbe a pubban, hogy senki, akinek nem szabadna, nem hallja-e meg, ha épp olyasmit mond.
- Joshua… nos, ő, hogy is mondjam – néhány pillanatra elhallgatott, majd közelebb hajolt, át az asztal felett – Nagyon sok mindenkivel volt „kapcsolatban”, mielőtt megismerkedett velem. De soha egyikről se számolt be részletesebben. Nem tudok arról, hogy valaha lett volna bárki is, aki kiszemelte volna magának, akármilyen szemszögből nézzük is.
- Lehet, hogy a törvény embere vagyok, de nekem nyíltan beszélhet a kapcsolatukról Palmerrel - újra a magyarra nézett, aki csak néha nézett fel a szorgos jegyzetelésből - Szóval az is lehet, hogy egy korábbi - megnyalta a száját, egyre zavartabban érezte magát - férfi az életéből rabolhatta el őt. Ha elrabolta.
K ekkor sziszegve bökte oldalba Jonest, aki rögtön rájött, ezzel mennyire ráijeszthetett Lawrencre.
- ...De maradjunk az elrablásnál, hiszen ez a legvalószínűbb. Utoljára a kórházban látták őt, igaz?
- Úgy - bólintott a tollat forgató magyar.
- Akkor a kórház környékére kiküldöm a szabad embereimet, addig mi a lehető leggyorsabban megpróbálunk utána járni Palmer múltjának - kérdően nézett a feszülten figyelő férfire maga előtt.
Lawrence bizonytalanul bólintott. Szeretett volna minél hamarabb az ügy végére érni, de tisztában volt vele, hogy nem megy egyik percről a másikra. Csak reménykedhetett, hogy Joshuával minden rendben, és hamarosan újra karjaiba zárhatja azt az édes teremtést, akit annyira szeret.
- Köszönöm. Ha bármiben segítségükre lehetek, kérem, azonnal szóljanak! – nézett felváltva mindkettejükre. Ujjait kezdte ölében tartva tördelni.

Jones még utoljára végigfuttatta a szemét az asztalán heverő jegyzetein, majd a fiókjából elővette a revolverjét. Karjára dobta a kabátját, majd kifele menet rákoppintott a markolatával egyik beosztottja asztalára.
– Tíz perc múlva mindenki legyen a megadott helyszínen! – fejébe húzva a kalapját sietett le az autókhoz.
 Húsz perc múlva, mint hangyák lepték el a lepukkadt negyedet a rendőrök, az egyik osztag tüzetesen kutatta az apró lakásokat, a másik nyomokat keresve rótta a szűk utcákat. Jones, oldalán a firkásszal, akinek a kezében folyamatosan járt a ceruza, irányította az embereket. Néha K kezére csapott, mikor egy-egy cifrább mondatot is leírt, ami kicsúszott a szájából.
-   Uram, két háztömböt átkutattunk, tiszták. Két embert visszahívtak egy balesethez a főúton, a belső szekció felderítésére kellene még egy pár tiszt…
-   Parádés, én és Jimmy pont ketten vagyunk – csúsztatta a ceruzát a füle mögé a magyar, majd lekapcsolta a pisztolyt a rendőr övéről – Ha nem baj, ezt kölcsön veszem.
-   De uram… - a beosztott végig se mondta, a két férfi sarkon fordult, elnyelte őket az utca sötétje.
 Már a harmadik ajtón dörömböltek, az első két lakás üresen állt, ahogy a legtöbb. Ha tartózkodtak is bennük, azok nagy vagy drogosok, vagy hajléktalanok voltak. K szüntelenül verte a zárt ajtót.
– Állj félre – tolta arrébb Jones, majd berúgta az ajtót, ami nagy reccsenéssel adta meg magát – Rendőrség! – Kiabálni kezdtek odabent, amit azonnali lövöldözés követett.
Jones és Kiss szorosan a falhoz bújva várták a pillanatnyi szünetet. Golyó golyó után csapódott az omladozó falba. Majd egy minutumnyi csend. K az ajtó jobb, Jones a bal oldaláról bújt elő a fegyverével, eltalálva három férfit a szobában. Amíg a magyar azért tett, hogy a sebesültek ne tudjanak utánuk menni, a rendőr a következő, kisebb szobába sietett, aminek az ajtaját pont az orra előtt vágták be.
-   Azonnal nyissa ki! – ordított, mire egy golyó röppent át a deszkákon.
-   Takarodjon innen! – újabb lövés – Ha nem tűnik el, megölöm a ribancot!
 Jones rögtön az ajtónak rontott, második próbálkozásra a retkes padlón dörrent.
Ráfogta revolverét a szakállas férfira, akinek a kezében ott reszketett a vörös fiú. A szájára kötött rongy magába szívta a folyamatosan csorgó könnyeit.
-   Látom nem ért a szóból – a szakállas a folyamatosan nyöszörgő arcára irányította a pisztolyát. Jones lassan közeledett felé.
-   Tegye le a fegyvert! – már nagyon közel járt hozzájuk.
 A Gonosz hirtelen Jonesra lőtt, de az fürgébb volt annál, hogy úgy végezze. Abban a pillanatban az addig a rendőr háta mögötti ajtófélfánál bujkáló magyar a szakállas ördögre célzott. Majd az, elejtve a fegyvert és a zokogó fiút rogyott össze. Jones elismerően pillantott hátra K-ra, akiről nem sokan tudták, milyen mesterien lő.
 Pár perc múlva Joshua egy rendőrautó hátsó ülésén remegve, takaróval a vállán könyörgött. Könyörgött, hogy vigyék el, könyörgött a férfiért, akit K rendületlenül próbált elérni. Eközben Jones kivezette Herbertet az épületből, mögötte az embereivel. Undorodva ütötte a fejét egy szolgálati kocsihoz.
– Visszataszító. Felfordul a gyomrom magától, Herbert. Lehet, hogy most örül annak, hogy Kiss nem a szeme közé lőtt, de higgye el, pár év múlva az az opció egy áldásnak fog tűnni magának. Elintézem, hogy élete végéig egy utolsó fertőben rothadjon, és a kis féreg barátaival dögöljön meg a keléseivel egy járványban.

Még mindig nem hitte el... Nem tudta felfogni, hogy végre szabad.
Szabad!
Nem bírt megálljt parancsolni feltörő könnyeinek. Fél kézzel görcsösen kapaszkodott Kiss kezébe. Fázott, fájt mindene és rettegett. Rettegett, hogy ha Lawrence meglátja így, már nem fogja szeretni többé...
- Kérlek... könyörgök… - motyogta megállás nélkül. Haza akart menni. Belebújni szerelme karjai közé. El akarta felejteni ezt az egészet. A fájdalmat és a magányt... Mindent.
Aztán a hang. Csattanó, rohanó léptek hangja, mely kivált a zavart, masszává állt zsongásból. Lebbenő kabát, és aggódó arc.
- Lawrence! - kiáltotta Joshua. Kiugrott az autóból. A pokróc lecsúszott csupasz vállairól és ő hisztérikus zokogással vetette magát a férfi karjai közé.
Lawrence alig hitt a szemének. Amint megpillantotta a zilált, rozsdavörös hajzatot, olyan gyorsan szállt ki a kocsijából, mint még soha. Szaladt és szaladt, amíg azt a kiszolgáltatott, törékeny testet karjaiba zárva meg nem pörgette maga körül szerelmét.
 - Édesem! – több napra elegendő csókot nyomott a szeplős arcra. Hóna alá nyúlva szorította magához Joshuát. – Minden rendben? Annyira sajnálom! Szörnyen aggódtam érted…
Joshua szó nélkül bújt kedveséhez. Mennyire vágyott erre… semmi másra, csak arra, hogy végre Lawrence karjaiban érezhesse magát. Melegen, biztonságban. Csak ez számított.
- Hazamegyünk, és ki se tesszük a lábunkat egy jó ideig… rendben? – választ se várva állt neki tekintetével keresni a sok egyenruhás között Jones-t.
Egész úton idefelé azon rágódott, hogy ugyan hogyan köszönje meg neki, amit Joshuáért tett. Képes lenne annyi pénzt adni neki, amennyit csak kér. Sőt, akár az egyik nyaralóját is, akkor se érezné elégnek. Hiszen Joshua a mindene. Ha nem így alakult volna… ebbe bele se mert gondolni.

Frissen sült péksütemények illata lengte be az olcsó kávézót. Kiss nekidőlt a kopott zakójával letakart széktámlának és tekintetével vizslatta a vele szemben ücsörgő rendőrt, aki hunyorgott a szemébe sütő naptól.
-   Szóval megint azt akarod, hogy úgy írjam meg a cikkemet, hogy az kedvezzen a zsernyákoknak?
-   Nem kéne ingyen csinálnod – odacsúsztatott egy gyűrött borítékot a magyar kávéscsészéje mellé – A szokásos összeg, a szokásos feladat.
K sóhajtott egyet és keresztbe tette a lábait. Porosak voltak a cipői.
-   Jimmy, nem unod már ezt az egészet?
-   Nem elég a pénz? Ha több kell, csak szólj és…
-   Nem csak a pénzből kéne több, te barom! – jeges pillantásától a másik megborzongott, de összeszedte magát. Az üzlet ajtajának csengője csilingelni kezdett, ahogy az egyik vendég távozott. J lassan megdörzsölte a szemeit. Korán volt még.
-   Figyelj, este gyere fel hozzám és megbeszéljük, ezt itt nem tárgyalhatjuk meg.
-   Munkám van, nem érek rá – bökte oda K, talán túlságosan is gyorsan.
J némán figyelte, ahogy a firkász megissza a keserű löttyöt. Borostás volt, fáradt és kelletlen. Drága – és egyetlen – mellénye foltos, haja csapzott, szürke szemei szomorúan tapadtak az üres csészére. Majd szép lassan felkúsztak az angol arcára. Minden szó nélkül felpattant a székről, mélyre nyúlt a nadrágja zsebébe, majd az asztallapra csapta az aprót. Dühösen húzta fel magára a zakóját, aminek a belső zsebébe gyömöszölte a jelentéktelen kinézetű borítékot.
-   Várj még egy kicsit, - habozott, de végül közelebb lépett a magyarhoz – mi a baj? – az csak grimaszolva végigmérte.
-   Menj, segíts az embereknek és maradj olyan tiszta, mint amilyen voltál, te istenverte!
K két oldalról megragadta a rendőr arcát és magához rántotta. Agresszívan nyomta rá kiszáradt száját a másikéra, de a düh azonnal szertefoszlott, ahogy az angol ajkai elnyíltak. A szorítása azonban nem enyhült, sőt, mikor ellökte magától, talán még erősebben fogta a szőrös arcot.
-   Viszlát – kiült az arcára az undor, de a szemei szomorúan és vágyakozóan csillogtak.
J visszarogyott a székére és a száját takarva hallgatta a mögötte bámészkodó emberek suttogását.

Alig telt el néhány nap, Joshuán így is láthatóak voltak a csekély fogyás nyomai. Amúgy sem volt egy túl formás vagy húsosabb alkat, a bordái most akkor is látszódtak a vékony bőr alatt, amikor semmit téve ücsörgött egy helyben.
Lawrence kivett egy hét szabadságot. Jelenleg mindennél fontosabbnak tartotta, hogy a nap összes létező percében kedvese mellett lehessen. Reggel órákig feküdtek egymás karjai között az ágyban - ott reggeliztek, ott ebédeltek, ott vacsoráztak. Még cigarettázni se mentek ki az erkélyre, hogy legalább egy kis friss levegőt szívjanak. Ilyen egyszerűen és boldogan akarták kiheverni az utóbbi időszak váratlan és sokféle szempontból fájdalmas történéseit.
- El nem tudnád képzelni, mennyire hálás vagyok - szólalt meg a vörös két leheletnyi csók váltása között, mielőtt felkelne az ágyból, hogy kedvese egy előző éjszaka elhajított ingje mögé rejtse meztelen testét.
Lawrence szótlanul figyelte a lassú és óvatos mozdulatokat.
- Hát még én.
- Tessék? - két vékony szemöldöke egy ujjnyival fentebb kúsztak homlokára. Az ágy Lawrence-felőli oldalához lépdelt, az inget begombolva. - Te ugyan miért lennél hálás? - helyet foglalt a paplan gyűrött szélén.
A férfi ujjai lágyan siklottak a fedetlen combra. Tekintetéből - melyet egyenesen a szeplős arc felé emelt - sugárzott a hála és az öröm.
- Érted.
Ez a röpke válasz bőven elég volt a fiúnak. A szokásosnál érzékenyebb volt, így nem lepték meg egyiküket sem a hirtelen előbukkanó könnycseppek a gesztenyebarna szemekben.
Hiába bizonyította Lawrence ismeretségük óta számtalanszor, mennyire csodálja és értékeli őt, ennyi idő után is nehezére esett megszokni. Elhitte, de képtelen volt máshogy - talán kevésbé gyermekien reagálni.
- El sem tudod képzelni, mennyire sokat jelentesz nekem… - motyogta hüppögve, mire a férfi magához húzta és Joshua a mellkasára hajtotta a fejét. Addig egyikük sem mozdult, míg a fiú rendesen meg nem nyugodott, és szemeit törölgetve el nem húzódott kedvesétől – Szeretnék szívni némi friss levegőt.
Lawrence-et látszólag meglepte ez a mondat a fiú szájából – persze nem volt ellenére, hogy járjanak egyet a városban. Egy órán belül mindketten frissen megmosakodva és rendesen felöltözve léptek ki a bejárati ajtó küszöbén.
Joshua arcán friss, széles mosoly jelent meg, ahogy egy közeli park felé indultak. Beszélgettek mindenről, ami csak eszükbe jutott. Többször – egy-egy pillanatra – összeérintették ujjaikat, mikor a környéken épp nem láttak senkit, majd a park fáinak takarásában egy rövidke csókot is váltottak.
- Soha többet, egy pillanatra sem akarok távol lenni tőled. – suttogta a vörös Lawrence borostával keretezett ajkai közé. – Ígérd meg, hogy ez soha nem fog még egyszer előfordulni. Kérlek!
A férfi, bár kissé vonakodva, de lassan bólintott. Mindketten tudták, hogy butaság ilyesmit ígérgetni – de Joshua hinni akart, Lawrence pedig mindent megadni azért, hogy boldognak és biztonságban lássa szerelmét.
- Mit gondolsz, mi lenne, ha este a Criterionban vacsoráznánk? Napok óta otthoni koszton élünk. Kezdek elszokni a drága ételektől. Meg a drága boroktól – tette fel a kérdést Lawrence, miközben végigsétáltak a St. James’s Park hátralévő részén. – Itt van a közelben. Megpróbálhatok úgy foglalni asztalt, hogy viszonylag elszigetelve legyünk a többi vendégtől.
A vörös néhány lépéssel arrébb húzódott, ahogy az emberektől hemzsegő Trafalgar térre értek.
- Jó ötlet. De ne maradjunk soká. És tényleg – ezt a szót különösképpen kihangsúlyozta – ne lásson minket senki.
- Jól hallom, hogy ez egy igen fontos kritérium? – Lawrence vigyorogva állt meg egy szűkösebb utca bejáratánál.
- Nagyon jól hallod. – Joshua pedig olyan ártatlan arccal bólintott, amilyet még sose lehetett látni tőle. – Szeretnék egy olyan estét, ami csak a miénk – de nem bezárva végig a szobánkban.
- Rendben van, kincsem – a végét már halkabban mondta. – Akkor várj meg itt, megyek és elintézem személyesen. Csüccs le valahova, és ne-állj-szóba-idegenekkel! – tagoltan beszélt, ahogy a gyerekekhez szoktak, mire Joshua kuncogva és piros fülekkel lökött egyet Lawrence-en.
- Nagyon vicces! Siess, mert a végén más karjaiban kötök ki!
Lawrence egy utolsó, félig vigyorgó fejrázás után végül elindult a szűkös utcában, hogy minél előbb a Criterionba érjen.
A fiú komótos, lassú léptekkel indult el egy cigarettával a szájában az egyik szökőkút mentén. Ahogy a csobogó vizet figyelte, hetek óta talán először jutott eszébe valaki, akit könnyedén hibáztathatna mindazért, ami történt. Ha a dolgok nem így alakultak volna…
El tudja képzelni, hogy a naiv, tizenöt éves, kalandvágyó fejükkel először jöttek volna Londonba, bizonyára felhajtott nadrágszárral gázoltak volna ebbe a hideg vízbe.
Nosztalgikus hangulatot idéző gondolatait felé irányuló, lomhán kopogó léptek zaja törte meg.
A lakkcipők vontatott kopogása abbamaradt és Joshua orrát megcsapta az édeskés dohány illata.
- Azért velem szóba tetszik állni? - szólalt meg rekedtesen a háta mögött ácsorgó magyar. Lehamuzta a szokatlan kinézetű cigarettát, amit valószínűleg egy utcai barátosnőjétől kapott - Rég láttalak Palmer, csókolom a lábad közit, hogy telnek a napjaid?
- Milyen véletlen, hogy pont erre jártál - mérte végig bohókásan, de mégis gyanakodva a vörös, majd játszva a másik felé fújta a füstöt - Mi a szándékod?
- Kíváncsi voltam, jól vagy-e. És hogy esetleg nem ülünk-e újra össze beszélgetni, meg - itt mutató és hüvelyk ujja közé táncoltatta a füstölgő rudat, és új szívott bele - tudod.
Joshua elkomorodott, nem is válaszolt azonnal a kicsit beteges firkásznak. Újra végigpásztázta őt, a kalapjától a frissen fényesített olcsó cipőkig, majd a csikkjére lépve mormogta;
- Én nem akarok többet ezeknek a kábító mérgeknek hódolni. Elég volt.
- De hát Josh, barátom, mi lett veled? - döbbent le Kiss, már nyúlt a vékony kar után, de az hátrálni kezdett.
- Veled mi lett?! - csattant fel, szeplős arca kipirosodott, ahogy hangosan ráförmedt K-ra - Ez így nem mehet tovább, ha maradt valamennyi józan eszed, otthagyod azt a mocsok világot! Én kiszállok. Ha nem is magamért, - itt arra nézett amerre nemrég kedvese elsétált - legalább valaki... másért.
- Azt hiszed, hogy ez így megy? Eldobom a port meg a dohányt, kihajítom a tűket és megtisztulva, boldogan simogatom magamat a szutykos szobám sötétjében? Szerinted nem próbáltam... - nem fejezte be.
Csontos kezeivel végigsimította beesett arcát és pár másodpercig a földre meredt. Joshua neve hallatszott a messzeségből, a vörös azonnal felkapta rá a fejét. A magyar még mindig szemét lesütve, szótlanul állt.
Majd, még mielőtt a magas férfi visszaért volna hozzájuk, megragadta a zavarodott költő vékony csuklóját és kézen csókolta.
- Palmer, minden tiszteletem a tiéd - azzal sarkon fordult és magára hagyta a két férfit.

Címkék: ,


hoppá eh,vissza